
„BÁBOKKAL A GYERMEKEKÉRT”Sikeres pályázatnak voltunk részese a „Bábokkal a Gyermekért” projekt keretében. A bábozás volt a központban, mint elméleti, mint gyakorlati téren.Több éve van iskolánkban bábcsoport, amit a gyermekek nagyon szeretnek. A mese még jelen van életükben, s ezt megjeleníteni nagy élmény. Életre kelnek a szereplők, beszélnek, mozognak. Tanév kezdetén egy pályázat révén támogatóra találtunk, a „Bábokkal a Gyermekekért” pályázattal. A Napraforgó bábcsoport vett részt ebben a pályázatban. A támogatást anyagi téren, szakmai tanácskozással, s projektzáró rendezvényen való részvétellel tudtuk hasznosítani. A szakmai megbeszélés gyakorlati része az iskolánkban zajlott. Mentorunk, Aracs Eszter személyében csoportos, zenés foglalkozást tartott minden jelenlévő kisdiákot bevonva. Tetszett a gyerekeknek A zárórendezvény Kiskunfélegyházán volt, ahol bemutathattuk a betanult báb darabunkat: Móra Ferenc Mire anyuka felébred. Nagy élményben volt részünk, ugyanis a többi csoport darabját is láthattuk. Ebédelés után egy nagyszabású ünnepi, táncos műsort nézhettünk meg a gyerekekkel. Az egyesületünk nevében hálás köszönettel tartozok Berkó Istvánnénak, hogy mindvégig vezetője és segítője volt a bábcsoportunknak a pályázat megvalósítása során.Szabóné Vámos Ildikó